Oldalak

2016. január 12., kedd

Öltöztetni 20 gyereket... avagy miért (nem) mentünk ki az udvarra?

A téli felöltözöm-időszakban folyamatosan visszatérő problémaként ötlik fel a szülőktől a mindennapos levegőztetés kérdése. 

Voltunk-e kint ma? Nem? Az baj. Igen? Az baj. 

avagy: miért (nem) mentünk az udvarra?


Első gondolatként hadd szögezzem le, hogy a mi óvodánkban (és a legtöbb magyar óvodában is) a mindennapos levegőztetés, udvari testmozgás és szabad játék a pedagógiai, tervezési folyamatokban is megjelenik, és ennek megfelelően hetente ahányszor csak lehet, kint vagyunk az udvaron. Azonban előfordul olyan eset, amikor nem tudunk levegőzni. És szinte minden nap akad olyan szülő, aki megjegyzést tesz nekünk ezzel kapcsolatban.


Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem néhány gondolat az óvodában dolgozó felnőttek szemszögéből.

 Nem tudunk mindenkinek eleget tenni.

 Vannak érzékeny, fázós, "nemszeretem a havat-jeget-esőt" gyerekek, és felnőttek, és vannak, akik a "sarazzunk, homokozzunk, nem baj, ha piszkos, attól szép" véleményt osztják. Ezt nem szeretném megkérdőjelezni, hiszen minden gyerek egyéniség, és mindenkinek mások a szükségletei. Van, aki esős-sáros időre is készít ruhát csemetéjének, van, aki három nadrágot ad rá 10 fokban, és van, akinek váltóruhája sincs. Mások vagyunk. A közösségben viszont mindenkihez alkalmazkodnunk kell.
De ezekhez a változó szükségletekhez egy 20-25 (vagy több) fős közösség esetében sajnos nehéz úgy alkalmazkodni, hogy mindenkinek jó legyen...


Példaképpen hadd idézzek fel néhány szülői megjegyzést, amit sokszor hallottunk már az oviban.


"A fél csoport beteg, nem lenne jobb ma bent maradni?"
 Most drasztikus leszek: ha beteg, ne jöjjön óvodába. Elnézést kérek.

"Van olyan, hogy szmogriadó?"
 Igen, télen is. Sőt, még többször, mint nyáron. És olyankor (nálunk legalábbis) központilag meg van határozva, hogy egészségvédelmi okokból nem lehet kimenni gyermekközösséggel a levegőre hosszabb időre.

"Az óvónők, dadusok nem akarnak 20 gyereket öltöztetni?"
 Akkor visszakérdeznék: nem akarunk, vagy nem tudunk? Ha a fele csoportnak nincs megfelelő váltóruhája, és ha kivinnénk a hóba, már hozhatnánk is be, mert átázott, vizes a bugyim, nem hoztam sapkát, hogy vigyük ki a csoportot?
 Van, aki lelkiismeretesen, sokféle ruhát behoz, és van, aki folyton otthon hagyja a sapkát.
 Ha ma kilencen nem hoztak vízhatlan nadrágot, pedig térdig érő hó van, vagy a fele csoport csúnyán köhög, akkor nem kockáztathatjuk meg, hogy (még jobban) megbetegedjenek.

"Miért nem megyünk ki a nagytorna után?"
 A heti egy testnevelés foglalkozás általában eléggé kifárasztja a gyerekeket, játékosan, sokat dicsérve mozgatjuk őket, a végére pedig jól leizzadnak. Nem szeretném izzadtan, fáradtan még az öltözködésnek is kitenni őket, főleg, hogyha a többségnek nincs megfelelő udvari ruhája (lásd az előző pontot). Egyébként, ha nem voltak túlságosan leizzadva, előfordult, hogy kimentünk utána, illetve jó idő esetén, tavasztól már magát a tornát is az udvaron tartjuk, ahogy még sok más oviban is.

"Lusták az óvónénik öltöztetni?"
 Lusták nem vagyunk.
Biztosan mindannyian tapasztaljátok, hogy vannak olyan napok, amikor egyszerűen megkergülnek a gyerekek. Na, ezeken a napokon nem irigyeltek bennünket. Úgy fel tud pörögni az óvodai élet, hogy az egy felnőtt emberből minden erőt kivesz. Ilyenkor minden gyerek igényli a külön figyelmet, akinek nincs problémája, az is a felnőtthöz fordul minden csip-csup ügyben.
És ha sok gyereknek van egyszerre sok baja, pl. betegek, elfáradtak, nyűgösek, akkor terveinket sutba vágva inkább nem visszük ki aznap őket az udvarra.Mert így jobb nekik is, nekünk is.


Hadd fűzzek hozzá még valamit.
Az óvónéniknek (sajnos egyre több) papírmunkája is van.
Lépten-nyomon szembejöhet veletek a pedagógusok növekvő ütemű leterheltsége, ami nem mentség.
De az iskolára való felkészítés jegyében számos feladatunk van a gyerekekkel, fejlesztenünk kell őket, évente kétszer felmérnünk, egyénileg és csoportosan is kell foglalkoznunk velük (a szabad játék, és a programok mellett), amit nem nagyon tudunk máskor megtenni, csak délelőtt, ezért van néhány olyan alkalom, amikor az udvari játékot áldozzuk fel annak érdekében, hogy minden gyerekkel egyénileg, hatékonyan tudjunk foglalkozni.
Megyünk ma az udvarra?


Amivel megkönnyítheted az óvónénik munkáját (és így talán többször kijuthatnak a gyerekekkel az udvarra):


Rétegesen! Nálunk az a rendszer vált be, hogy a nyitott polcra kérjük azokat a ruhákat, amiben a szülő szeretné, ha kivinnénk őket. Ha a szekrényben van vékony és vastag pulcsi is, akkor értelemszerűen tudjuk rétegesen öltöztetni őket az adott időjárásnak megfelelően.

Ötujjas kesztyű mellőzése - Kisebbeknek havazásos időben a kétujjas orkánkesztyű a legjobb, ha tépőzárral meg lehet erősíteni, le sem esik a kezéről, ha hóembert építenek. Az ötujjas kesztyűt a nagycsoportos tudja önállóan felvenni, de kicsiknek nem való.

Orkánnadrág - Ha csak rá kell húzni a benti nadrágra, nyert ügy, a gyereknek is könnyebb, és nem kell attól tartanunk, hogy vizes lesz a ruha alatta, és megfázik. Pár ezer forinttól lehet kapni eső- és szélálló nadrágokat, béléssel, vagy anélkül, és az sem baj, ha az ember néhány számmal nagyobbat vesz.

Fűzős cipőt ne! - Nincs tépőzárfétisem, de sokkal könnyebb 20 gyerekkel "futószalagszerűen" végezni, ha sok dolgot maga is el bír végezni. Pl. én csak ráadom a cipőt, ő tépőzárazza be. Fejlődik is, önállósodik, és ez jó érzés mindannyiunknak.

Szekrényellenőrzés - Ha a közösen megbeszélt váltóruhákat (pl. polár pulcsi, vékony pulcsi, két benti nadrág, két váltás bugyi, zokni, póló) napi szinten ellenőrzöd a gyerek szekrényében, akkor "baleset", és rossz idő esetén is zökkenőmentes lesz az óvodai élet.


JELEK - jelek hiányában még a párosítás se egyszerű az oviban dolgozó felnőtteknek, mert sok az egyforma ruha, sokan egy helyről szerzik be a ruhákat.


A mi óvodánkban már kiscsoportos kortól kezdve a fokozatos önállóságot szorgalmazzuk, és minden gyereknek a maga képességei szerint igyekszünk segítséget adni. Nekik is jobb érzés, ha valamit önállóan tudnak. Sok gyerekre vissza tudok emlékezni, akinek a büszke tekintete még ma is előttem van,  ha visszagondolok, hogy  mikor sok küzdés után először sikerült felvennie egyedül a pulóvert, cipőt, mennyire örült a sikerének. Mi pedig együtt örültünk vele.


Zárszó:

Ha néhány napig nem tudunk kijutni az oviban,  akkor ezt az "elveszett" mozgást úgyis pótoljuk mással. Ha pedig jók a körülmények, akkor a gyerekek érdekeit szem előtt tartva döntünk arról, hogy ma kimegyünk-e, vagy sem.

A minimum napi egy óra szabadtéri mozgás létszükséglet egy gyereknek, vigyük hát ki, ha az óvodában esetleg nem tették, mi pedig megtehetjük. A gyerekeknek, és a felnőtteknek is jobb, ha levegőznek, a gyerekek megerősödnek, edződnek, estére jobban elfáradnak, kevesebbet nyűgösködnek...



78 megjegyzés:

  1. Felháborít, ha azért nem viszik ki a gyerekemet levegőzni, mert a többi szülő nem vitt megfelelő kinti ruhát. Ezt nem elfogadni kell, modván, hogy mások vagyunk, hanem szólni nekik, hogy vigyenek. Legözelebb a gyereket felejtik majd otthon???
    Aki olyan beteg, hogy nem mehet levegőzni, otthon a helye.
    A fejlesztésnél is fonotsabbnak tartom a levegőzést, de a szabadjátékot is. A szabadjáték (amit jó esetben kint is csinál) a kisgyermek legfejlesztőbb tevékenysége, ezt az óvodai nevelés országos alapprogramja mondja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen egy lelkiismeretesen dolgozó ovis csapat jelzi a szülőknek, ha a gyerekeknek nincs megfelelő ruhája. Az elfogadást a gyermeki habitusokra értem.

      Törlés
    2. Pedagogus:
      Nagyon nem szetetunk helyettesiteni hisnyzo pedagogust sem az oviban, sem a suliban.A munkaado is ember es szuksrge van alkalmazittakra, nem mindenki allami helyen dolgozik Ti sem orulnetek, ha mindjuk a gyerrk orvos beteg vagy beteg s gyermrke hetente.Igy ssjnos nem lehet dolgozni.Ha nem annyira beteg a gyerek a szulo szegyene ha nem tudja megoldani Nem hiszem el, hogx ne cssk onmagara gondolva szerezzen egy baby sittert Ez csak tehetetlenseg es kenyelem 3 gyereknel nem is kell dolgozni, nem is lehet. Nem.lehet masokat terhelni, mett a gyerek beteg, aztan a kollega is beteg lesz, kimerul

      Törlés
    3. Valóban a szülő szégyene, hogy ha minden csip-csup náthával otthon tartja a gyereket táppénzen, akkor kirúgják??? Látszik, hogy Ön pedagógus, fogalma sincs róla, hogy hogyan működik a versenyszféra....
      A bébiszitterhez pedig csak annyit: nem mindenki lakik egy városban a nagyszülőkkel, akkor mégis kire bízza a gyerekét? Egy vadidegenre, akit a neten keresett? Ön valóban otthagyná a 2-5 éves gyerekét egy vadidegennel? És továbbmegyek, mit gondol, egy átlag magyar család megengedheti magának, hogy napi 8-10 ezer Ft-ért bébiszittert alkalmazzon ha náthás a gyerek?

      Törlés
    4. S Hedy, túl azon, hogy alig lehet értelmezni az írásodat, annyi hibával írtad, kicsit nézz már szét magad körül, mert az undorító, hogy szerinted a szülő SZÉGYENE, ha nem TUDJA megoldani a beteg gyereke elhelyezését. Két gyerek anyjaként én is allergiás vagyok rá, ha fertőző betegen viszi valaki közösségbe a gyerekét, de azért na, gondolkodjunk már egy picit, mielőtt ekkora kreténségeket mondunk. Nincs mindenhol ugrasztható, nyugdíjas nagyszülő, és nincs mindenkinek kerete bébiszittert fogadni, vagy olyat találni, aki bármikor, azonnal előrántható.
      Gondolom, neked nincs gyereked, vagy ha igen, akkor a szüleid nyugdíjasok, és még közel is laknak, tudod, így könnyű osztani az észt. Ha nem lenne semmi segítségetek, te is meggondolnád, hogy egy orrfolyással rögtön otthon maradtok-e.

      Törlés
    5. Orrfolyással nem kell rögtön otthon maradni, de mikor ez már köhögéssel és hőemelkedéssel is jár, akkor nincs mit keressen a gyerek az ovodában. És kedves versenyszférában résztvevő szülő, a versenyben való résztvétel mellett közbe a gyerek érdekét nézie??? Vagy az csak egy mellékes dolog, amit az ovodai nevelőnek a dolga elintézzen. És hatalmas tévedésben van, ha azt képzeli, hogy a pedagogusi szakmában nem létezik "verseny". És a pedagógusnak is van saját gyereke, aki szintén szokott beteg lenni, és maga a pedagógus is...lehet pont az ön gyerekétöl kapva el.

      Törlés
  2. Akik itt panaszkodnak,azokat kérdezném,gyermeküket hányszor vitték ki sétálni bölcsőde vagy óvoda után? Mert szerintem utána is van még idő erre a tevékenységre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Délután négy körül már elég sötét van, valószínű nem gyakran. Hacsak nem elkerülhetetlen, hogy az ember hosszasan gyalogoljon fáradtan egy-kettő-három fáradt gyerekkel...

      Törlés
    2. Csal a téli időszakban van sötét délután 4-kor, és ott a hétvége is. Ezek szerint ön is csak a kifogásokat keresi, nem a megoldást...

      Törlés
    3. Kedves szülő!A sötétség a szülő részéről lehet kifogás? Csak a pedagógusnak nem lehet mérlegelési joga?

      Törlés
  3. Kedves Óvónénik!Legyenek szívesek elintézni sok szülő munkahelyén, hogy had maradjanak otthon a gyerekkel, bármikor ha náthás, köhög stb....és ne azt mondják, hogy már megint hiányzol, nincs mindenkinek nagymama sem a közelben aki megoldja illetve lehet ő is dolgozik, hogy tudjon segíteni a fiatalnak a hitelbe stb...Jó lenne elgondolkodni, és nem csak a szülőt hibáztatni sajnos nem mindenki munkahelyén tolerálják ha hiányzik mert köhög a gyereke.Szerintem nincs az a szülő aki szívesen viszi betegen a gyerekét az óvodába.Sajnos erről sokszor a munkáltató tehet. Én csak örülök, hogy önöknek olyan munkahelyük van ahol mindig hiányozhatnak ha köhög a gyerek vagy náthás, becsüljék meg mert ma az ilyen munkahely ritka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok szülőt, sok munkahelyet, sok hozzáállást ismerek. Így van, manapság az ember nem válogathat, sok a korlát. Ez ellen nem sokat tehetünk, sajnos.

      Törlés
    2. Kedves Hozzászóló!
      Nekünk óvodapedagógusoknak is van munkahelyünk, mégpedig az óvoda...
      Onnan kapjuk a fizetésünket, amiből a csekkjeinket befizetjük, a gyerekeinket eltartjuk.
      Ha mi azért betegszünk meg, mert Ön nem hajlandó otthon maradni a beteg gyermekével, átvállalja helyettünk a táppénz miatt kiesett keresetünk pótlását?
      Vagy azokét a szülőkét, akiknek a gyermeke megfertőződik?
      Netán megveszi a gyógyszereinket?
      Ahogy említettem, és még egyszer szeretném nyomatékosítani? nekünk az óvoda nem játszótér, hanem ugyanúgy munkahely, mint Önnek az Öné. Miből gondolja, hogy nálunk nem nézik rossz szemmel a hiányzást, illetve nem okoz gondot a hiányzó kolléganők helyettesítése?

      Törlés
    3. Kedves Hozzászóló!
      Nekünk óvodapedagógusoknak is van munkahelyünk, mégpedig az óvoda...
      Onnan kapjuk a fizetésünket, amiből a csekkjeinket befizetjük, a gyerekeinket eltartjuk.
      Ha mi azért betegszünk meg, mert Ön nem hajlandó otthon maradni a beteg gyermekével, átvállalja helyettünk a táppénz miatt kiesett keresetünk pótlását?
      Vagy azokét a szülőkét, akiknek a gyermeke megfertőződik?
      Netán megveszi a gyógyszereinket?
      Ahogy említettem, és még egyszer szeretném nyomatékosítani, nekünk az óvoda nem játszótér, hanem ugyanúgy munkahely, mint Önnek az Öné. Miből gondolja, hogy nálunk nem nézik rossz szemmel a hiányzást, illetve nem okoz gondot a hiányzó kolléganők helyettesítése?

      Törlés
    4. Attol meg ,hogy nem toleral a munkaltato .meg igenis meg kell oldani ...mert kulonben nem az az egy gyerek lesz beteg,hanem meg masik 10 .,akinek szinten dolgoznanak a szulei.de lehet ok inkabb otthonmaradnak....arrol nem is beszelek.hogy ha beteg a gyerek annak az anyjara van szuksege es legtobbszor gyogyszerre amit az ovoda nem adhat be .

      Törlés
    5. En is ovonokent dolgozok egy 25 fos csoportban es emellett van ket ovodas koru gyermekem. En sem vagy tul boldog amikor ők betegek,es engem sem szivesen engednek el a munkahelyemrol, mert az egyik vagy a masik beteg (hozza teszem, hogy altalaban nem egyszerre betegek). Sajnos nekem sincs nagymama, aki tudna rajuk vigyazni. De van egy apuka, akinek eppen ugy dolga neha otthon maradni a gyerekekkel, mint nekem. Ugy gondolom ha mar felelosseg teljesen vallaltuk oket, akkor nekunk kell megoldost talalnunk az ilyen helyzetekre. Ha sem a ferjem sem en nem tudok szabadagra menni, akkor van bebiszitter vagy egy kedves barat, aki meg lehet kerni h 1-3 napra vallalja el oket... Nem hiszem hogy masnal nincs ilyen szemely. Emellett fontosabbnak tartom a gyerekeim egeszseget, mint azt h a fonokom haragszik hogy mar megint hianyzok, es hogyan oldja meg a helyettesitesemet. Nekem ők az elsok, ezert mindig talalok valami megoldast, ha betegek. Ami viszont bantja es bosszantja az ember, hogyha nekem kell otthon maradnom, vagy en viszek haza valami virust, mert az oviba olyan gyerekeket hoznak a szulok akik taknyosak, ugatosan, fulladozva kohognek vagy eppen este lazasak voltak vagy hanytak... Es a kedvenc mondatom, amit a szuloktol szoktam hallani... :) este hanyt ketszer, de nincs mar semmi baja, csak fánk volt vacsorara es szerintem az nem tett jot neki, ha valami gond lenne hivjatok fel, de most rohannom kell dolgozni. Ilyenkor en elgondolkozom, hogy biztos csak az en gyerekeimnek ilyen jo a gyomruk, mert ők akar egesz allo nap el vannak fankon, kepesek megenni egy kilo lisztbol...ossze vissza ugralnak, es semmi bajuk... Termeszetesen az oviban az elkovetkezo napokban vegig sopor egy hanyassal- hasmenessel jaro virus, amin kb a csoport 70%a atesik. Szoval...mi ovonok nagyon megertoek vagyunk, szerintem tulsagosan is, hiszen neha csak hogy a szulok kedvere tegyunk, hogy mehessenek nyugodtan dolgozni, ne legyen gond a munkahelyukon, nem vagyunk eleg kemenyek es hatarozzottak hogy azt mondjuk... Oltoztesd vissza kerlek a gyermeked es menjetek haza 2-3 napot pihenni es orvosi igazolassal gyertek ha teljesen meggyogyult a gyermek. Szoval .. Valamilyen szinten megprobalok megerto lenni es azt lattom h a legtobb ovono ilyen, szol a szulonek h beteg, kohog, de a szulo kitalal valami jo magyarazatot es masnak ismet hozza a gyermeket. Ugy gondolom a beteg gyereknek otthon a helye, es mivel ti vagytok a felnottek, es gondolom azert vallaltatok gyereket mert szeretettek volna, igy nektek kell gondoskodni arrol h betegseg esten ki vigyazzon ra.

      Törlés
    6. Pontosan ezt gondolom én is. Amitől igen kelkemetlenül érzem nagam az a magyarázat, hogy nem beteg csak......folyik az orra mert allergiás (sárga gennyes váladék formájávan, stb). Azt felejtik el a szülők, hogy mi is anyák vagyunk, általában többszörösen, na meg az a pár 10 év amit eltöltöttünk azzal a pár 100 gyerekkel csak adott nekünk némi tapadztalatot és rutint. Ezeknél a terekéseknél elfogadhatóbbnak tartom, ha azt mondja a szülő, nem maradhatok vele otthon, mert......Bár aki gyereket vállal az azt is vállalja, hogy a beteg gyereket nem szenvedteti az oviba, hanem otthon ápolja, orvoshoz viszi.

      Törlés
    7. Ugye nem mondod komolyan hogy azért viszed be a beteg gyermekedet az oviba nehogy kirúgjanak a munkahelyedről? Először is a saját gyermekeddel szúrsz ki mert csak hosszabbítod a szenvedését miközben végig fertőzi a fél ovit. Másodszor ha belázasodik,rosszul érzi magát úgy is felhívnak a munkahelyeden hogy menj érte mert nincs jól. Harmadszor pedig ha már az elején otthon tartod rendbejön pár nap alatt igy viszont legalább 2 hét a gyógyulás!!

      Törlés
    8. Teljesen egyetértek az előttem hozzászólókkal. Ha gyermeket vállalunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, tennivalókat is. Én úgy gondolom, hogy a szülők sem dolgoznak szívesen betegen, a beteg gyermekeknek is ugyan olyan rossz az óvodában betegen "dolgozni" / mert, hogy nekik az ovi a munkahelyük./ A napirendet betegen is be kell nekik tartani, amit nem könnyű.

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. Egy szerethető pótnagyi...(mert az igazi dolgozik méééég, távol él, stb.)

      Törlés
    11. Nálam az bassza ki a biztosítékot apukaként hogy ha a gyerek betegnek làtszik, orvoshoz elvisszük.Orvos megvuzsgálja elküldi hogy mehet oviba, az ovonénik meg velem veszekednek hogy betegen miért visszük a gyereket oviba..Mutatom az orvosi papírt hogy mehet közösségbe.Mi jogon akarjàk felülbíràlni az orvost? Ott van meg a sok reklamació azért is mert nem szólunk időben ha beteg a gyerek, és hány napig nem megy..Hogy szóljak ha az orvos speciel délutan rendel, addigra meg nincs az oviban kompetens szemely akinek lehetne jelezni hogy másnap se megy és ne főzzenek rá..Az ètkezését én fizetem, miert baj az ha "megmarad" a kajája ( persze hogy nem marad meg) Aztàn ott vannak a nevelés nèlküli napok amikre biztosítani kell úgyeletes csoportot de olyan erőszakosan nyomulnak hogy oldjuk meg hogy a gyerek otthon maradjon hogy az valami hihetetlen...

      Törlés
    12. Márpedig az óvodában nem fog meggyógyulni!!!!! Előbb-utóbb Úgyis otthon kell vele maradni, csak nem mindegy hogy 1 hétig vagy 2 hétig, esetleg ne adj Isten kórházban! És ez csakis a szülő felelőssége!!!!!

      Törlés
  4. Kedves Kollágák! Az óvodapedagógiánk több sebből vérzik! Ennyi gyermekkel nem lehet délelőtt a mai viszonyok/ a régi mellett sem/ foglalkozni.A gyermekek már nem 6 órára,/ 7-8/ hanem 9-10 órára jönnek az óvodába,minden óvodapedagógus azt csinál,amit akar.Délután miért kell diplomás óvódapedagógus? Délelőtt kellene több,egy csoportot több kiscsoportra osztva,az altatáshoz,uzsonnához,stb elésg lenne egy pedagógiai asszisztens és egy dajka.Csak nálunk megoldjuk egy óvodapedagógussal délelőtt/ etetés,kakiltatás,pisiltetés,mosdatás,foglalkoztatás: számolás,környezet,irodalom,ének,testnevelés,udvari játék,kirándulás,kézművesség,néphagyomány,egyéb rendezvények-most mindegy ,hivatalosan a foglalkozásokat hogyan kell nevezni.Mellette rendszeres rendezvényszervezények,családlátogatások,fogadóórák,napi felkészülés,adminisztráció,stb.Az óvónők még a toalettre sem tudnak kimenni,anélkül,hogy valaki lehelyettesítse.Ha egy gyermek verekszik,segítsége nincs,oldja meg,és még nagyon sok elrettentő példát tudnék mondani: Egy gyermek naponta megrugdalta ,leköpte társait ,az óvónőket,durva agresszív magatartása miatt/ pl.az asztalra nagyvécézett ebéd közben,stb/szerettük volna spevciális intézménybe küldeni,de nálunk ez megszünt!!!!!!!!!!!!!!A szülők elvitték gyermekeiket tőllünk,ezért évekig be
    zárás fenyegetett.A húsz év vezetésem alatt 16 évem így telt,mert a körzetembe járó gyermekek 80 százaléka problémás volt.Pszichológust,logopédust nem kaptam,mert az intézmény öreg volt,a dolgozók is a gyermekekkel együtt a folyosón öltöztek.És stb.Ami most megfy az egészségügyben,a pedagógiában az a gyermekek,és a lakosság elleni vétek!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borzasztó a leterheltség, nehéz száz százalékosan végezni a munkánkat.
      Ugyanakkor néhány helyen működik még a régi rendszer, hogy az idősebb, nyugdíj előtt álló kolléganőket állandó délutánra osztják be, és a fiatal "viszi" a délelőttöket, és minden ezzel járó feladatot.
      Azonban, mivel egyre kevesebben választják ezt a pályát, nagyfokú óvónőhiány van, ami még jobban növelheti a munkahelyi frusztrációt.
      Ahogy ma sem, régen sem volt egyszerű.
      De hát mégis vannak a pályának olyan szépségei, amikért megéri...

      Törlés
    2. Hát ahogy olvasom a hozzászólásokat, bizony sok minden eszembe jut. 42 évig voltam óvónő, ebből 35 évet vezetőként, úgy hogy csoportban dolgoztam.. A 70-es években bizony 40-45 gyermek volt a csoportomban, délután képesítés nélküli óvónővel(!!!!) A helyzet nem volt rózsás,nem volt pedagógiai asszisztens, pszichológus; nem volt hiperaktív gyermek, de volt eleven, hátrányos helyzetű; minden nap vázlatot , napi bejegyzést, éves tervet negyedévekre lebontva írtunk; családot látogattunk, stb, stb, stb DE... A gyerek volt az első, és minden nap kivittük a gyerekeket a legnagyobb hidegben is,nem is voltak betegek! Akinek nem volt elég ruhája, az ottfelejtett pulóvereket adtuk rájuk, és figyeltük, hogy ha átázott a cipő, ruha, hamarabb beküldtük őket, a dajkanéni figyelt rá. Merem állítani, hogy nehéz volt, de ez a pálya GYÖNYÖRŰ. Mindig meg lehet találni a szépségét,ami nem munka, hanem HIVATÁS. Sok erőt, kitartást kívánok minden kolleganőnek, higyjétek el ,megéri.

      Törlés
    3. Maximàlisan egyetértek a leírtakkal!! Ezt gondolom és tapadztalom én is naponta óvónőként!! Sajnos. Màr kezdem azt hinni,hogy sokszor irodàban dolgozom,mintsem óvódàban,mert a rengeteg adminisztràció miatt,a gyerekekre lassan alig jut idő!!! Pedig egyre több a problémàs,nehezen kezelhető gyermek �� Meddig mehet ez még így??!!

      Törlés
  5. Inkabb sztrajkolni kellene, hogy tobb alkalmazott legyen az ovodakban, mert elfogadhatatlan, hogy az egesznapot ovodaban tolto gyereket 5 orakor vigye ki a szulo a sotetben a gyereket, mert napkozben nem volt ra ido. Nem kifogasokat kellene keresni, hanem megoldani a problemat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cikket nem a kifogáskeresés, hanem a véleményadás ösztönözte. Arra tudom biztatni a kollégákat, és a szülőket, hogy keressenek közösen olyan megoldást, amiben kölcsönösen meg tudnak állapodni.

      Törlés
    2. Az a sajnálatos, hogy itt is az óvodára hárítják azt, ami nemcsak az óvoda, hanem a szülő dolga is lenne. Jó lenne elgondolkodni, hogy miért is kell az egész napot a gyereknek az óvodában tölteni, amikor a szülők munkaideje is csak 8 óra, a gyerek pedig sokszor 12 órát is óvodába tölt.Csak télen sötétedik 5-kor, tavasszal,nyáron és ősszel nyugodtan ki lehet még 1-2 órára menni a gyerekkel. Persze akkor nemcsak az óvodával szemben lennének elvárások, hanem esetleg a szülő is foglalkozna kicsit a saját gyerekével. A gyerek nevelése a család feladata és az óvoda kiegészíti ezt a családi nevelést

      Törlés
    3. Sajnos ezt az utolsó mondatot a mai szülők többsége nem ismeri! Könnyebb mindent átháritani az óvodára, majd reklamálni. Elkeseritő! 32 éve vagyok a pályán, de azt kell, hogy mondjam a mai szülői generáció nem érzi át a szülői hivatás fontosságát. Az alap témához pedig annyit...: - valóban több szempontot kell az óvónőnek figyelembe venni a levegőzéssel kapcsolatban. Ezek nem kifogások, hanem tények. És én felvállalom, hogy igen is nagyon nehéz télen 20-25 kiscsoportost felöltöztetni 3 felnőttnek,nyugodtan próbálja ki bárki. Délután pedig hallgatjuk a sok reklamációt,kinek hol a fél pár kesztyűje, zoknija,vizes, sáros a nadrágja (hogy vigyem igy haza stb) Nem kritizálni kell egymást, hanem megérteni,megbecsülni egymás munkáját!

      Törlés
    4. Sztrájkolni?! Jópofa ötlet... és azalatt vajon ki vigyáz a csoportonként 25-30 gyerekre? Azt megoldja a szülő, akinek a beteg gyerekére nincs szabija? Kritizálás helyett javaslom: tessék kipróbálni ezt a hivatást csak egy hétig, és ha minden szuperül, 100%-os megelégedettségi rátával ment, akkor indul a reform! Addig meg csak szépen rebegjünk köszönetet az óvónőknek, hogy a gyerekeinket szeretettel nevelgetik,vigyázzák! Egy logopédus, aki 15 éve dolgozik óvodában és közben anya is lett

      Törlés
    5. Elnézést,de mégis hol tölt 12 órát óvodában a gyermek? 6 óra előtt nem veszik be, és ha több műszakos munkarendben dolgoznak a szülők,nagyszülők, bizony gyakran előfordul,h.mindenki egyszerre délelőttös,váltott munkarendben dolgozni nehéz,hiszen a mai világban 2-3-4 műszakos,folyamatos munkarendek vannak, sőt 12órázások, ilyenkor jön a logisztika,h.mi történjen a gyerekkel,mert ugye ovi még nincs! Ha esetleg 8-tól 4ig dolgozunk,akkor megint gond van,mert 4ig,fél 5ig csak el kéne hozni... Persze jobb településeken az óvodai dolgozók együttmőködőek,de ahol nem,ott csak részmunkaidők jöhetnek szóba anyuka részéről. Csakhogy manapság örül az ember,ha egyáltalán munkát kap,nemhogy még válogasson is! Szóval a szül örül,ha 8órára felügyelnek a gyermekére (utazási idő persze mindig van,úgyh.a 8 is kevés sajna), méghogy 12! Értem én,h.óvonői szempontból az ideális szülő max.6órát dolgozik és bármikor szabira megy,ha beteg a gyermek,de őszintén lehetséges ez?

      Törlés
  6. Fiam német bölcsibe járt. 3 gondozónőre volt 13-14 gyerek, másfél - három évesek. Két hónap alatt tavaly télen kétszer voltak kint a gyerekekkel a friss levegőn. (Esőnadrág, vagy télen béléses vízhatlan nadrág kötelező, hogy ott legyen !) Igen, minden nap kérdeztük, hogy voltak e kint. A végén az egyik anyuka bement az igazgatóhoz. Annyit elért ezzel, hogy alvás után kivitték őket. Sajnos az én fiam mindig fél háromig aludt...mikor zár a bölcsi, akkor kelt fel...magyarázhattam neki, hogy te már nem játhatsz kint, mert a nénik mennek haza. ��

    VálaszTörlés
  7. Nem csal az óvoda feladata a levegőztetės!!!mi tėlen nyáron,esőbe- hóesėsbe minden nap az ovi után legalább fėl órát kint vagyunk,sėtálunk,jó idő esetėn (ugy mint az elmúlt napokban)kėt órát is kint voltunk. Igy nálumk mėg az 1 ėves is igėnyli napi 2xi kintlėtet. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És gondolom,nem volt baj,h szürkült,vagy az esőfelhő miatt már eleve romlottak a látási viszonyok,vagy hogy tócsában kellett-lehetett ugrálni stb. Nahát a te gyermekeid megtanulták,milyen a természet télen,nyáron,esőben,sötétben,napsütésben... ez az,amit anno mi is átéltünk,és örömmel emlékszem vissza! ...és nem is tudom,mi lenne ezzel a nyápic magyar néppel,ha nem lenne ilyen magas a napsütéses órák száma :)

      Törlés
  8. Nem csal az óvoda feladata a levegőztetės!!!mi tėlen nyáron,esőbe- hóesėsbe minden nap az ovi után legalább fėl órát kint vagyunk,sėtálunk,jó idő esetėn (ugy mint az elmúlt napokban)kėt órát is kint voltunk. Igy nálumk mėg az 1 ėves is igėnyli napi 2xi kintlėtet. 😊

    VálaszTörlés
  9. A probléma inkább a rendszerben keresendő. Sztájknak semmi értelme, mert azzal is csak ők és a szülők szívnának. Első körben az összes magánóvodát államosítanám, hogy ne legyenek anyagi különbségek. Ekkor már a gazdag (és sokszor befolyásos) szülőknél is kiverné a biztosítékot pár dolog. Addig míg Orsós haverja V.I.P.-ként dőzsölnek, senki ne várjon változást...

    VálaszTörlés
  10. Szerintem akárhogy is, de a nap 8 órájában az óvónéni van a gyerekkel. Bízzuk már rájuk, hogy kiviszik vagy nem a gyereket. Mindegyikük csak jót akar a mi gyerekeinknek! "Hála Istennek" a szülő nincs az óvodában. Az enyémek most elsősök ( a nagyobbik hetedikes) és maximálisan meg vagyok elégedve a felkészítő munkájukkal is. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. Tènyleg elèggè elkeserítő az óvodapedagógia helyzeze, de sokkal elkeserítőbb nèhány szülő hozzáállása (hazzászóllása). ..."tessèk elintèzni, hogy otthon maradhassunk ha a gyerek heteg :-). S ha a pedagógus gyereke beteg, arra az esetre is èrvènyes a fenti felvetès?! Baj van az egèsz társadalommal....sznobok lettünk, nincs tekintèlye a pedagógusnak.

    VálaszTörlés
  12. Ertem a problemat. De a megoldast fontrol kell elinditani. Nem a szulore nyomast gyakorolni ugyaigy az ovonore sem. Ertem miert szuletett az iras de nem fog eredmenyt hozni mert a szuloknek is igazuk van es az ovonoket is meg lehet erteni, a mozgastere viszont mindkettonek fix. Ne frusztraljuk egymast meg jobban szerintem, hanem ha mar muszaj akkor minden szulonek igenis kulon el kell mondani egyenre szabottan miben valtoztasson (ha tud!).

    VálaszTörlés
  13. A magyar ovik nagyon jol mukodnek. Olaszorszagban a gyerekeket csak melegben, tavasszal vagy osszel viszik ki az udvarra es csak akkor ha mar lekaszaltak a fuvet es nincs tele pollennel. Es van ahol nincs is udvar nemhogy jatszoter. Tavaly mire levagtak a fuvet addigra vegelett az evnek es az udvarra egesz evben ki se mentek a gyerekek. A gyerekek nem visznek valto cipot sem max egy valtoruhat ha baleset tortenik. Egesznap abban a cipoben, csizmaban vannak amiben jottek. Kopenyt kotelezo. Szonyeg nincs asztaloknal ulnek egesz nap. Kulon tornaert fizetni kell nem ingyenes.Az ebed 5 euro naponta.

    VálaszTörlés
  14. Ez egy segélykiáltás. Én így értelmezem:
    Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy gyermekeik a körülményektől függően a lehető legjobban érezzék magukat. Segítsék munkánkat és okoskodás, elégedetlenkedés és hangulatkeltés nélkül HAGYJANAK BENNÜNKET DOLGOZNI!

    VálaszTörlés
  15. Miét érzem úgy,hogy igazàból egy szülő sem akarja beismerni,hogy igen mi is hibàsak vagyunk...Nekem is van 2 gyermekem,nàlunk is voltak nézeteltèrések és kérdőjelek az óvodàban-iskolàban mégsem a pedagógust hibàztatom...az a vélemènyem,hogy sok szülő magàba nézhetne egy kicsit...szerintem a pedagógusok a lehető legjobb tudàsuk és szakmai tapasztalatuk alapjàn próbàlnak dönteni,és tévedés,hogy ha a pedagógus gyermeke köhög ők otthonmaradnak.A mi óvónéninknek 3 gyermeke van és ha gond volt és megoldható volt apuka maradt vele otthon.Kicsit elnézőbbnek kéne lenni nekünk szülőknek,hisz magunk se tudunk egyszerre 3 felé (apuka-2 gyerek) szakadni otthon,akkor hogy vàrhatnànk el ezt egy pedagógustól 25 felé.

    VálaszTörlés
  16. Bár én pont egy anyuka vagyok, mégis az óvónők mellett állok ki. Szinte minden szülő hajlamos arra, hogy a pedagógus ellen lázadjon fel, ha egy kicsit is a saját gyermekének érdeke sérül. A nagyobbik gyermekem 3,5 éves, 15 hónapos kora óta bölcsibe jár, illetve most már óvodába. Költözködés miatt úgy alakult, hogy több helyre kellett őt járatni, így több pedagógussal is találkoztam az elmúlt 2 évben. Állami bölcsi és állami óvodáról beszélek, ahol most jelenleg 27 fővel foglalkoznak az óvonők. Ennek ellenére mindent elkövetnek annak érdekében, hogy szinte minden nap kivigyék őket délelőtt az udvarra, még hóban és sárban is. A kisfiam minden nap új mondókával, vagy dallal érkezik haza, és hetente készítenek valami kézműves szépséget. Nem ismerem az összes óvodát, de biztos vagyok benne, hogy a legtöbb pedagógus a gyerekek érdekét tartja szem előtt. Ha nem így van, akkor szerencsésnek tartom magam, hogy a kisfiam jó kezekben lehet. Sztrájkolni lehetne azért is, hogy a munkahelyek legyenek rugalmasabbak, és az anyukáknak ne kelljen annyit gürizniük a kevés fizetésért, helyette inkább minél több időt tölthessenek a gyerekeikkel, és ne kelljen a gyerekeknek egész nap az óvodában lenniük. Sok szülő hercegnőnek öltözteti a gyerekét, ahelyett, hogy arra figyelne, a gyereke meg ne fázzon a hidegben. Többször tapasztaltam, hogy kis topánkát és testhez simuló vékony nadrágot készítettek az anyukák váltóruhának ősszel. Emiatt nem a pedagógusokat kellene bántani, úgy gondolom. Az én javaslatom egy rendkívüli szülői értekezlet lenne, ahol kifejezetten erről a témáról beszélgethetnének el

    VálaszTörlés
  17. Bár én vagyok az egyetlen férfi és ráadásul nem is óvoda vezető, azért néhány dolgot megjegyeznék. Első a szülői hozzáállás tipikus megnyilvánulása:
    "Felháborít, ha azért nem viszik ki a gyerekemet levegőzni, mert a többi szülő nem vitt megfelelő kinti ruhát"
    Nos, ha az összes óvónő hülyére idegesíti magát, akkor sem fognak (főleg bizonyos csoportok) sem ruhát vinni, sem elfogadni (max. eladásra) A személyzet (elnézést az összefoglaló elnevezésért) nem tud ketté szakadni.
    Talán ha ön levinné a játszótérre, akkor áthidalható lenne a gond ....
    A T. fenti óvónők közt is van néhány "marslakó".
    Amíg az óvónéniknek a kollegájuk azaz egymás munkáját is kell havonta értékelni (ez a hab a tortán) addig hogyan lehet "tökéletes szervezéssel" (nem nagyképű?) mindent megoldani. Rettegésben nem csak a megszűnéstől, hanem egymástól is, fele létszámmal.
    Sajnos a cikk egy akkora "lufi", hogy csak néhány, de főleg "Unknown" hozzászólását tartom teljes egészében igaznak. (hozzáteszem a sztrájkban sem látok megoldást)
    Véleményem szerint az óvodán van a képzés legnagyobb felelőssége.
    Úgy látom álomvilágban él mégis sok szülő és sajnos óvónő is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én javaslom az "álomvilágot" képzelő apukának, hogy jöjjön be egy hétre az óvodába és próbálja ki, utána beszélgetünk. Ez természetesen minden szülőnek javasolom ...

      Törlés
  18. Ennyi hozzászólást olvasva szinte hihetetlen, miért nem született meg a megoldás. Hol vannak a vidám, kreatív óvó nénik, akik az ilyen helyzeteket is rugalmasan oldják meg? Fél 11-re beérkezik az oviba a délutános, át sem öltözik, hanem kimegy a gyerekekkel. A délelőttös pedig tovább folytatja bent a játékot a többiekkel. Hogy melyik gyerek megy ki levegőzni, ugyanilyen rugalmasan döntik el. Mindenki jól jár, és eltöltünk együtt egy vidám napot. A panaszkodó óvó néniknek pedig másutt van a helyük. Zsuzsa óvó néni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa óvónéni! Induljunk ki abból,hogy az óvoda egy közösdég. Itt tanulja meg a gyetek a közösdégi élet alapjait. Mégis mivel magyarázom meg annak a pár gyereknek,hogy Ti nem mehettek ki,ők meg igen. Mert ugye a gyereknek azzal jönni,hogy nincs megfelelő ruhád elég balga dolog,nem fogja megérteni.

      Törlés
  19. Tisztelt szülők és hozzászólók! Én dajka néniként dolgozom. A legtöbb embernek fogalma nincs arról hogy mekkora munka folyik az óvodákban.Egy nap után ordítva szaladnának a másik irányba! Inkább megköszönni kéne az óvónők és a dajkák munkáját nem elégedetlenkedni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fiam egy nagyon nagyon jó intézménybe jàr. Boldogan élményekkel tér haza. Nincsenek minden nap kinn,de engem ez nem érdekel, mert a fontos hogy ő jól érezze magàt. Sokszor mondom el nyílt fórumon is. Hogy boldog vagyok mert ide került. És hàlàsan köszönöm az ott dolgozó óvónők dadusok munkàjàt. Ezt csak azért írtam le, mert fontosnak tartom a sok negatív " fröcsögés" közt,hogy tudjàk vannak, nem is kevesen akik hàlàsak! Sajnos ez az utolsó évünk...

      Törlés
  20. Jójárt Ágnes ( óvodapedagógus)2017. január 12. 22:52

    Ha már kifogáskeresést említett:Itt azért annyit hozzá tennék, hogy nem a sötétre kellene hivatkozni. Sok szülő nyári időszakban sem viszi ki gyermekét. Majd az óvoda a levegőztetést megoldja... természetesen az összes nevelési feladattal együtt. Hol a bizalmi viszony, ha a szülő megkérdőjelezi , hogy nem a gyermekek érdekét nézzük a napi program alakításánál? Nem egymásra kell mutogatni, ki mit nem csinál, hanem a lelkiismeretes szülő, lelkiismeretes pedagógus együtt nevel.

    VálaszTörlés
  21. Két nagyobb gyermekem ovis, kicsi bölcsis. Nézem az óvónők, dadusok munkáját és látom milyen keményen dolgoznak. Ennyi gyerekre több óvónéni kellene. Vegyes korosztályú csoportok vannak, ami szintén kihívás. Én is mindig morogtam, minek mennek ki, eső után, vagy hidegben, de ma már rájöttem, hogy szükség van rá és a gyerekek is szeretik.Ruhát is ez alapján készítek. Bár ami idegesítő, sokszor tűnnek el dolgok és erre nincs felelős. Én meg nem tudok mindig újat venni.... Igyekszem a beteg gyereket otthon tartani, de a munkahelyemen rugalmasan kezelik (bölcsi). Bár nem könnyű megoldást találni a helyettesítésre. A gyerekek fontosabbak, mint a többi más... Gondoljunk bele, ha szővődmény marad fent egy kikezeletlen betegség miatt, kit hibáztatunk.??

    VálaszTörlés
  22. Az a gyerek, akinek nincs időjáráshoz igazodó ruhája, maradjon bent a dajkával vagy a másik óvónénivel. Meg lehet nekik magyarázni, hogy nincs olyan ruhájuk, ami jó lenne udvari játékhoz, mert pl. télen megfázik, megbetegszik, s mi nem szeretnénk, hogy fájjon a torka vagy bármi. Én ezt egy megoldásnak látnám. (Szülőnek meg szólni, hogy hozzon megfelelő ruhát. Nem kell horribilis összegeket erre költeni.) Egyébként én azt is furcsának tartom, hogy volt olyan hét, ebben a téli időszakban, hogy a bölcsődés gyerekemet minden nap kivitték a gondozónők az udvarra, de a nagycsoportos fiam a heti 5 napból kétszer vagy háromszor volt csak az udvaron. Pedig egy bölcsődést valóban öltöztetni kell. És a szülő, amikor este fél 6-ra ér haza a gyerekekkel, nem tudja megoldani, hogy levegőztesse a sötét udvaron a gyereket (még ha kertes házban lakik is).
    Sokszor látom azt,hogy a mindjárt 7 éves fiam megőrül attól, hogy egész nap nem szaladgálhatott, mászhatott, stb. Teljesen megértem, amikor szakadó esőben nem mennek ki, de vannak napok, amikor ki lehetne, hogy sokszor nem mennek ezért vagy azért.
    "Ha néhány napig nem tudunk kijutni az oviban, akkor ezt az "elveszett" mozgást úgyis pótoljuk mással." Az elmaradt mozgást mivel lehet pótolni? Mi az, ami ugyan olyan érzést ad, ugyan azt az élményt nyújtja, mint a mozgás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az annyira nem megoldható, hogy a nem megfelelő ruházattal rendelkező gyerekek bennt maradjanak mással, mivel az udvarra is 2 felnőtt kel ha baleset bármi történik és be kell rohanni a gyerekek ne maradjanak felügyelet nélkül. A dadus néni ilyenkor általában nem ér rá, mert összetakarítja a csoportszobát, ebédhez terít, felmossa a folyosót, stb. Legalábbis a mi óvodánkban.
      Nem szoktunk azért benn maradni a gyerekekkel, mert lusták vagyunk elindulni, pedig ilyen időkben egy 25 fős gyerekcsoporttal az oda-vissza öltözés nettó 45 percet simán elvisz a délelőttből :)
      De mikor a szülő felelősségre vonja a pedagógust hogy ugyan miért nem megyünk ki mikor a gyerek agyi fejlődésének kell a mozgás és a levegő, majd az ő gyereke az akinek nincs megfelelő kesztyűje és elsőként jön oda sírva, hogy mikor megyünk már be. Meg persze, szívesen hozzá tenné az embert, hogy a gyermeke agyi fejlődésének elengedhetetlen lenne a délutáni alvás is, amiről másfél éve korában kényelmi szempontból leszoktatták :)
      Mi az udvart ebben a tartós mínuszban hosszú tornákkal igyekeztünk például pótolni, sok futó-fogó játékkal, illetve gyakori szellőztetéssel.
      És sajnos az ember sokszor hiába hívja fel a szülő figyelmét arra, hogy nincs megfelelő öltözet a gyermeknek, sőt néha még váltóruha se baleset esetére. Mert sok szülő meg se hallja, illetve divat szerint öltözteti a gyerekét. mert a három évesnek ugye a tapadós cső farmer ideális ebben az időben sport cipővel... :D

      Törlés
    2. Sajnálatos módon több tényezőt kell figyelembe vennünk, amikor az óvodai csoportot szeretnénk kivinni az udvarra játszani.

      1. a megfelelő öltözet - Az elmúlt hónapokban is találkoztunk olyan gyermekkel, akinek nem biztosítanak a szülei megfelelő ruhát, az okokat nem firtatom, hogy miért (pl.: nem jut, vagy csak figyelmetlenség). Környező (szegény) kis-falvakból busszal járnak be hozzánk a gyermekek több, mint fele. Mit várunk télen, ha még a táskájukban esős időben esőkabát sincs???? Ha nincs váltózsákjában csere ruha még balesetek esetére sem, olyankor adunk a régebben itt maradt, vagy a mi gyermekeink által kinőtt és behozott ruhákból, - de azok nem is biztos, hogy visszakerülnek, egy idő után elfogy a készlet.

      2. a kinti időjárás - ha nincs megfelelő lábbeli, hogyan menjünk ki? Ősszel / tavasszal pocsolyát ugrálni, mennyire fejlesztő, és mennyire imádják a gyerekek:) De mikor télen vékony gumicsizmában jön a gyermek, mert az volt a legolcsóbb. :(

      3. milyen egyéb szolgáltatások / fejlesztések várnak a gyermekekre (logopédus, gyógytornász, egyéni fejlesztés, pszichológus - és akkor még nem is soroltam fel mindent, amit a délelőtt 9 30- 12 00 közé be kell sűríteni). Na igen, egyre több problémával küzdő gyermek kerül be a Nevelési Tanácsadó látókörébe, egyre korábbi életkorban, akiket utazópedagógusok és a fejlesztőpedagógiát végzett óvónők "különfoglalkozásokra" visznek. Többségében a nagycsoportos gyermekeket érinti. Nálunk a heti 5 napból 3 foglalt ez miatt, a normál foglalkozások megtartására sem jut mindig úgy idő, ahogy szeretnénk. A logopédus heti két nap 11 00-13 30-ig foglalkozik a gyermekekkel 3-4 fős csoportokban - már az ebédeztetés is macerás, ebéd előtt, levest megette, második majd a fejlesztés után, stb....

      4. mennyire tudnak öltözködni önállóan a gyerekek - fontos, hiszen nem mindegy, hogy mikor is induljunk ki a csoportszobából - Sajnálatos módon azt kell tapasztalni, - és rossz néven veszik a szülők, ha szóvá tesszük nekik, - hogy a gyermekeket inkább öltöztetik, nem bírnak a felnőttek várni 5 percet :( pedig ha egyszer megtanulja maga, onnantól nincs megállás, gyorsabb lesz minden.
      Nem mindig értik a mondatokat a gyerekek: "Mindent vegyetek fel, amiben reggel jöttetek!" A minden alatt a sínadrágot, sálat, kesztyűt is értjük, de mikor már rajt a csizma, kesztyű, sapka, jobb esetben a kabát is - ebben a sorrendben :D megkérdezi a gyerek a sínadrágot :D vagy a pulóvert :D akkor vetkőzz van, és kezdjük elölről :D
      Az öltözésnél még egy nagy probléma van
      A szülők nem rajzolják bele a ruhadarabokba a jeleket, "mert a gyerek megismeri" - aha, no meg ahogy azt Móricka elképzelte :D .... otthoni körülmények között, ahol nincs másik és hasonló, ott igen.
      Na, jó, van, aki tényleg megismeri, de sajnos a többségük nem - vagy ami nagyon tetszik neki, arra a "tuti az enyém" mondatot mondja, még ha nem is igaz.
      No meg a délelőttös kolléga látja miben jött, a délutános már a polcon találja a ruhákat és találgat, hogy melyik kié.
      :D A szülői értekezleten, ahol az össze szülő (főleg anyukák) jelen voltak a megmutatott ruhadarabokat mégsem ismerte meg senki :) akkor hogyan várjuk el a gyermekektől?

      Törlés
    3. 5. a szülők igényei - na igen, ez megint egy nehéz "csont"! Van akinek az a baj, ha kimegyünk, van akinek az a baj, ha nem megyünk ki. A gyerekek mindig, minden körülmények között KIAKARNAK MENNI!!! Élvezik, kell nekik, igénylik. Ami fontos, MI PEDAGÓGUSOK is KIAKARUNK menni! Van amit csak kint lehet megtanítani, megtapasztalni (pl: milyen a hó, hogy tapad, hogyan kell hógolyót gyúrni, stb.), no meg nekünk is jó egy kicsit "átfagyni"

      De jönnek az igények, mit igények!, esetenként szinte főnöki utasítások.
      Csak pár példa, ami nálam csapkodja a biztosítékot rendesen:
      "A múltkor is itt az oviban fázott meg a gyermekem, NE NYISSATOK ABLAKOT!" - Rendben, nem nyitunk, ennek is vannak következményei: nincs oxigén, bágyad, fárad a gyermek, nem tud koncentrálni, stb, minket felnőtteket is a rosszullét környékez, :D a legjobb, hogy a meleg mellett büdös is lesz a helyiség. Mi tántorgunk, a bacik és a vírusok meg örömtáncot járnak!!! Csúcs szuper - hamarosan kidől a csoport nagyobb fele - készüljünk csak az iskolára ügyesen, ha tudunk.

      "Ha kimentek, akkor itt van ez-ez-ez + ez, de ha megizzad, cseréljetek rajta ruhát!" - Csak néhány ruhához, no meg a felvétel sorrendjéhez külön "csatolási, kapcsolási" kézikönyvet nem mellékeltek, no leleménnyel megoldjuk, igaz a gyerek is utálja, de azért ráadjuk. Élvezzük a kint létet, gyerek megizzad, bejövetel után azonnali átöltözés! :O Nagy baj van..... az atléta is vizes, váltóruha van, de csak vékony csipke póló. Most mit tegyünk? - költői kérdés, vizes atléta le, radiátorra száradni, kis-csipke póló fel, száradás után visszapakolni a gyerekre, aztán szülőnek szólni, atlétát is kérünk váltóba. Mogorva pillantást elviselni, hogy miért is hagytuk a gyermeket az udvaron SZABADON futkározni. Ez az eset minimum 3x előfordul, többször nem szólunk egy szót sem :(

      Csak hogy jó példa is legyen:
      Kicsit hűvösebb őszi reggel: "Itt vannak a cuccok, amit gondoltok, adjátok rá, ha kabát nélkül megy az sem gond!" - mondja anyuka, miközben huncut mosolygással a gyerekre kacsint apa: "Olyan sáros légy, hogy meg se ismerjünk!" - és hatalmas mosolygással jutalmazzák a kisgyereket délután, aki apa intelmét be is tartotta :D

      U.I: Nem panaszként de..... sajnos egyre több az adminisztráció, egyre több mindent kell a csoportban dolgozóknak papírozniuk, (Pl: napló, tervek, feljegyzések, egyéni és intézményi önértékelés, szaktanácsadás kérés, portfólió, továbbtanulás, szakmai fejlődés, programok legyenek leszervezve, ledokumentálva, fejlesztési tervek a "betűs" gyermekekre, no meg a többire is ha lehet, figyeljünk a családokra, látogassuk őket, ilyen fejlesztés, olyan eszköz beszerzéshez pályázat figyelése, megírása, elnyerés után ledokumentálása, elszámolása, stb. a teljesség igénye nélkül).
      Egy óvónőnek 6 óra kötelező a csoportban (kivétel, akinek van órakedvezménye, nekik meg máshol kellenek azok az órák), 8 órás munkaidővel, tehát napi 2 órába mindent előkészíteni és ledokumentálni - fizikai képtelenség, ezért otthon a saját családunk rovására, a saját gyermekünktől vesszük el az időt, és magunktól a pihenést, csakhogy minden dokumentáció készen legyen folyamatában és időre - már ha sikerül. Csak az kérdés, hogy a minőségnek mennyire megy a rovására.

      Törlés
  23. A szabad levegőn való mozgást, semmivel nem lehet a szobában pótolni. Én is óvónő vagyok, közel 40 éve. Ha csak lehet, minden nap kimegyünk az udvarra. Ha véletlen valakinek nincs még egy pulcsi, vagy sapka, vagy nadrág, azt is megoldjuk. Van készleten több ruhanemű,(óvónők, illetve szülő által behozott kinőtt holmik)amit ráadunk a hiányosan öltöztetett gyerekre. Olyat nem tudok elképzelni, hogy a felét kiviszem, a fele bennmarad.Vannak tényleg olyan napok, amikor izgágábbak, feszültebbek a gyerekek. Na pont akkor kell kimenni a friss levegőre. Voltak olyan időszakok, hogy napokig esett az eső, nem lehetett kimenni. Nem is tudtak nyugodtan ebéd után pihenni.Ha levegőznek, sokkal jobban tudnak aludni, pihenni délután.

    VálaszTörlés
  24. A szabad levegőn való mozgást, semmivel nem lehet a szobában pótolni. Én is óvónő vagyok, közel 40 éve. Ha csak lehet, minden nap kimegyünk az udvarra. Ha véletlen valakinek nincs még egy pulcsi, vagy sapka, vagy nadrág, azt is megoldjuk. Van készleten több ruhanemű,(óvónők, illetve szülő által behozott kinőtt holmik)amit ráadunk a hiányosan öltöztetett gyerekre. Olyat nem tudok elképzelni, hogy a felét kiviszem, a fele bennmarad.Vannak tényleg olyan napok, amikor izgágábbak, feszültebbek a gyerekek. Na pont akkor kell kimenni a friss levegőre. Voltak olyan időszakok, hogy napokig esett az eső, nem lehetett kimenni. Nem is tudtak nyugodtan ebéd után pihenni.Ha levegőznek, sokkal jobban tudnak aludni, pihenni délután.

    VálaszTörlés
  25. Most komolyan???...maradjon bent a dajkával vagy a másik óvónővel? Remek megoldás...lenne a dajka jelenléte abban az esetben, ha neki ebben az időszakban nem lenne a dolga a gyümölcstisztítás, folyosó felmosás (,mert naponta 3x kell végezniük ezt a feladatot), mosogatás, stb..Ezen kívül a dajka néni nem pedagógus, minden felelősség az óvónőt terheli, akkor is,ha a dajka vigyáz(na) a gyerekekre. A másik óvodapedagógus is maradhatna azokkal a gyerekekkel, akiket arra ítéltünk, hogy bent maradjanak a csoportszobában, mert édesanyjuk nem hozott nekik az óvodába megfelelő ruhát, de ketten vagyunk az udvaron a gyerekekkel pontosan azért, mert a 28 gyermek bármelyikét érheti baleset, a maradék 27- et nem hagyhatjuk egyedül...Meg lehet nekik magyarázni? -Az a helyzet Édesem, hogy anyukád nem hozott neked ruhát, hogy ki tudj velünk jönni az udvarra,ezért Te és még 3 barátod bent maradtok a teremben. Ne ne,ne sírj,ez nem büntetés...
    Miért én magyarázkodjak a gyereknek?
    Nagyon szeretek óvónő lenni, de a szülők néha olyan szakmai és egyéb tanácsokkal látnak el gyermekük nevelésével kapcsolatban, hogy a szemöldököm a homlokom közepéig szalad...mondjuk úgy, kell hozzá humorérzék.
    Egyébként a mi csoportunkban minden rendben van, mindig lesz 1-2 elégedetlen szülő, de nekem elég, hogy a többség elégedett.

    VálaszTörlés
  26. Én negyven éven keresztül óvónő voltam! Sokkal több gyermekkel egy csoportban! Két csoportos óvodában dolgoztam 3 óvónő, 2 dajka látta el a mindennapi teendőket. A csoport létszáma 55-60 között mozgott! A dajkák feladata volt az udvar rendben tartása, tízórai elhozása, mosogatás, az óvodai textiliák mosása, vasalása. Tehát az óvónőknek nagyon keveset tudtak besegíteni. Nem volt tépőzáras cipő, vagy csak egy-két gyermeknek. Heti 2 alkalommal volt átöltözős testnevelés! Ennek ellenére sok időt töltöttünk a szabadban,szinte minden nap, hiszen egy nyitott, de fedett helyiséggel is rendelkeztünk: Sosem okozott gondot a gyerekek öltöztetése, és vetkőztetése. Nem is értem igazán mi a gond a mai napirenddel,miért nem fér bele a mai óvodai napokba! Igaz öt évvel ez előtt még az óvodákban nem volt őszi szünet, téli szünet, tavaszi szünet, és a nyári szünet is négy hét volt! Ha valaki beteg volt a felnőttek közül,a másik estig dolgozott túlóra kifizetése nélkül! A fizetés pedig fele volt a mostaninak! Ennek ellenére hívatásomnak tekintettem ezt a szép feladatot, és ma sem választanék másképpen! Sosem könnyű ezt a felelős munkát végezni,mostanában azonban sokat panaszkodnak a kollégák, pedig nem olyan rossz a helyzet! A papírmunkára kár hivatkozni, hiszen régen kézzel írott foglalkozás tervezeteket kellett írni , és nem volt gép ahova ezt elmentsük, vagy feladatlapokat nyomtassunk, ötleteket találjunk! A 40 évet összehasonlítva, a munkám az utolsó 10 évben könnyebb volt, mint az előző 30 évben! Ezt azért írtam le, hogy ne olyan sötéten lássátok a mai helyzetet! Kívánok kitartó ,boldog éveket,és szép élményeket munkátokban!!

    VálaszTörlés
  27. En tanitono vagyok.A gyerekem 4 eves.A mi ovinkban sem viszik ki oket minden alkalommal.A lehetoseg reszemrol adott,valtoruha mindig bekeszitve all az ovis zsakjaban,en nem aggodom emiatt,kepzett,tapasztalt ovonokrol van szo rajuk bizom mit hogyan csinalnak.Egy biztos en hoban esoben viszem levegozni este...sotetben is.Ma 16-20ora kozott pl.ketszer is voltunk kint egy-egy orat mert oriasi elmeny hoesesben jatszani.
    Azt gondolom a pedagogusnak es szuloknek egyutt kellene mukodnie es nem egymasra mutogatni.Ha nem levegozott az oviba?akkor majd viszem en.
    Valo igaz nem egyszeru 20-30 gyerekkel. Sok szulo csak "lepasszolja" a sajat gyereket,alig varja,hogy az eleven gyerkoc mar ne az o idegeit tepje. De az oviban sose veszik a gyerekek gondjait felvalrol...ok szivvel lelekkel pedagogusok.

    VálaszTörlés
  28. Vannak olyan érvelések amik nem helytállóak! Papírmunka, iskolára felkészítés és a "Lusták az óvónénik öltöztetni" részek kissé sántítanak. Ilyen indok miatt nem maradhat el a levegőzés! De hát egyre több az olyan iromány a neten, amikor az óvónéni megmondja a frankót a szülőknek. Egyébként 22 éve óvónő vagyok.

    VálaszTörlés
  29. Kérdem én a szülőket érdekli ,hogy a csoportban dolgozó felnőttek a beteg gyerekektől mennyi betegséget kapnak el?Ha minden szülő lelkiismeretesen elvinné a gyereket az orvoshoz ,sétálna vagy legalább kivinné a levegőre minden nap nem a tv elé ültetné mert már késő van lehet az immunrendszere edzettebb lenne .Megnézném azért némelyik szülőt ,hogy minden nap ,hogy ráncigál 25 gyerekre minden ruhát ,ja és az ötujjas kesztyűről ne is beszéljünk.Néha gondolkodni kellene ,nem csak az ő gyereke jár oda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ráncigálni a gyerekre minden ruhát" ?
      32 éve módszertani bölcsőde Vácon.12 lurkó, akik 12-18 hónaposak.Napi 2x voltunk az udvaron.De. játék.Du.-án alvás az udvaron. Télen is -5 fokig.A gyermekek 1 hónap után egyedül ettek az asztalnál, ők szedték maguknak ki az ételt.Szobatiszták lettek.Hangos szó nem hagyta el a szánkat.Leguggoltunk és szemben halkan beszéltünk hozzájuk." nem szabad" nem volt.Alternatívát kínáltunk.Papírmunka is volt.Minden nap minden gyermekről le kellett jegyezni mindent.Evett, mit játszott,jó kedvű volt-e,miben fejlődött.8 órás munkaidő alatt de.10 perc szünetünk volt, hogy feltöltődjünk.Imádtuk csinálni :)

      Törlés
  30. Nálunk délelőtt az óvónéni mellett -ha éppen délutános a dadus néni- a ped.aszisztens (én) van bent segíteni. Nem egyszerű, mert a dadus néni munkáját és a sajátomat is egyszerre kell megoldani, pláne ha hiányzik valaki, és mindent 2 csoportban kell megcsinálni egy időben. De valahogy mindig megoldjuk, az óvónéni is el tud menni mosdóba, mert ott vagyok. Kb. 3 órát kell így megoldani, mert utána jön a délutános óvónéni és a dadus néni is.Ha a kollégák kommunikálnak, szerintem mindenre van megoldás. Ettől függetlenül egyetértek azzal, hogy sok szülő hozzáállása kritikán aluli..és nagyon sok feladat hárul az óvodai dolgozókra..popsi törlés tanítás, cipőfűző bekötésének megtanítása, orrfújás megtanítása, kérem-köszönöm megtanítása, köszönés megtanítása, stb...nem feltétlenül hiszem, hogy az alapvető dolgok megtanítása az óvodai dolgozók feladata. Beteg gyereknek pedig az orvosnál és otthon van a helye , nem pedig az oviban, ahol mindenkit összefertőz, lelkileg is rosszul érzi magát, és lassabban is gyógyul!!!

    VálaszTörlés
  31. Minden szulo meg tudja oldani hogy gyerekevel mas maradjon otthon ha beteg Termeszetesen vannak sulyos betegsrgek,amikor maradni kell de hsla ustennek ez kevesebb igen vannak olyan munkahelyek ahol a munkaado nem nezi jo szemnel ha a masik aljalmazottja dolgozik duplaban mett jo munkaero es nem akarja,ot elvesziteni.Ugyfeleitol nem kerhet duplan penzt s beteg gyerek anyukajanak tapoenzere es a gelyettesito kollega dupla berere..nem mindenki az allami szferaban dolgozik.
    Ha a gyermekef tanito nenije, ovonenije folyton otthon maradna a gyerekevel, te is haragudnal mert a tied nem azt kapja, smit ke csak helyettesitoket es az azert nem ugyanaz.
    Igen fontis a mozgas de le is kelk neha ultetni a gyerekeket es foglalkozni veluk Nem bsj ha 1-2 nap kimarad, helyette tanulgatnak es keszul az iskolara, azt is lehet mozgasosan, elmenyszeruen

    VálaszTörlés
  32. Érdekes a cikk, de a hozzászólások még inkább. Fiam 5 éves, ésmásodik óvodai évét kezdi a bölcsi után. Ott 12-14 gyerek volt két gondozónővel, dadussal. A gyerekek rohamosan fejlődtek, mindig volt foglalkozás, mindig volt mit meséljen.
    Az óvodában más a helyzet. Az első év (nem vegyes korú a csoport) az óvónők szerint az ismerkedés és beszokás ÉVE volt, és persze jöttek azzal - jogosan! - hogy jónéhány gyereket szocializálni kell.Sokaknak a beszéd is go dot okozott 3 évesen.
    Most 24-en vannak, és nagyon keveset foglalkoznak a gyerekek többségével. Vagy mert reménytelennek könyvelte el vagy öntudatos gyerek, aki visszakérdez, vagy bármi másért. Ha megyek érte, azt látom, h a lányokkal ülnek az aszralnál és rajzolnak, festenek, stb. Fiúk szétszórva játszanak, amit akarnak.
    Gyerekem utál rajzolni és minden próbálkozásunk kudarcba fulladt. Elmagyarázza, h azért rajzoljak én, mert az szép és tényleg hasonlít... Óvónénit két hónapja kérdezem, mit tegyek, milyen cselt vessek be, mennyire eröltessem, mert minél jobban szorgalmazom, annál nagyobb az ellenállás. Szerinte ne eröltessem egyáktslán. Van ilyen gyerek. Szuper! Időröl időre elővesszük, de nincs nyomás. A csattanó, h kötelező félévi felmérést csinálnak, amiben ixelgetik a gyerekeket. Természetesen ott szépen taglalva van, h alulteljesít, mert nem rajzol, szinez, fest... Ugyanaz, aki korábban másképp nyilatkozott.
    A tapasztalatom, h óvodában nem olyan ütemben fejlődik, mint bölcsiben, mert ilyen-olyan okból nem foglalkoznak eleget velük. Ezek: két erősen közepes óvónő (plusz egy szuper dada), 24 gyerek, ennek fele betegen bent, akiket persze pátyolgatni kell az anyjuk helyett, figyelmetlenség, ájtatos mosolygás (grrr), uram bocsá' lustaság (pl 3 után nem játszhatnak a kiskonyhákkal, mert dadus 4-kor elmefy és nem akar pakolni - a fülem hallatára mondta ezt a gyerekeknek magyarázatként...). Az első éves értékelésnél azt mondták, nem tudta megmondani, hogy mi a házszámunk. Vicces volt, mert 20 percig hallgattuk a két óvónőt, h Bence így, meg úgy fejlődött az elmúlt 10 hónapban. A fiam nem Bence, és ez a papíron is rajta volt, amiről ketten olvastak, h mi a véleményük. Nekünk nincs szerencsénk az ovival, de számos nagyon jó tapasztalat van a környezetünkben. Ez is emberfüggő. Ahogy a szülők hozzáállása más és más, úgy az óvodai dolgozók sem egyformák.
    Levegőztetés: ha nem voltak kint, úgy megyünk haza, hogy eltartson egy órát es megoldódott a probléma.

    VálaszTörlés
  33. Hál istennek nálunk ilyen probléma nincs. Amelyik gyerek nem beteg, van ruhája stb azt kiviszik, aki bent marad azzal pedig bent játszanak. Szerencsére nem csak 2 db óvónéni van az egész óvodában .

    VálaszTörlés
  34. Egyetértek azokkal az idős óvónőkkel, akik a "régi időkre" hivatkozva, saját több évtizedes tapasztalatukat írták le. Nagyobb létszámmal, kevesebb segítséggel (számítástechnika, fénymásolás, internet...), kizárólag magukra és saját kezükre hagyatkozva végezték a munkájukat. Akkor is nehéz volt. Papírmunka? Adminisztráció? Akkor volt csak igazán! Akkor is voltak problémás gyerekek, csak nem címkézték betűkkel őket. Akkor is jártak hiányos öltözetű gyerekek, voltak nehezebb felfogású, makacs szülők, nevezhetjük bárminek. Olyan nem volt, hogy ne nyissunk ablakot, mert XY beteg és emiatt nem szellőztetünk! Sem olyan, hogy 3 után ezzel-azzal már nem lehet játszani, mert nem akarunk pakolni utánuk. Az óvoda is szocializál! Ha olyan gyereke(ke)t kaptunk, akik sok mindent nem tanultak meg otthon, megtanítottuk mi. Öltözködni, késse-villával enni, maguk után elpakolni, sőt, asztal alatt felseperni, ha lemorzsált! Pár hónap befektetés az óvoda részéről és ment. Persze könnyebb az olyan gyerekekkel, akik szépen elülnek, rajzolgatnak csendben, észre sem venni őket. Én mindig azokat szerettem, akik "problémásabbak" voltak: velük kihívás volt, de nagyobb öröm is, ha ugyanoda eljutottak, mint a szuper kitűnő társai. és az érdem az enyém-miénk volt. Kedves mai óvónők: ne toljunk mindent a szülőkre! A felelősség és a munka is közös. (És igen, kövezzetek meg: küldtünk el beteg gyereket haza. Nem vettük át, jegyzőkönyvet írtunk az állapotáról, nem nagy ügy. Lázas, zöldes taknyos, hurutosan köhögő gyerek veszély az egész óvodára nézve. Néha igenis fel kell emelni a hangunkat, akár a magunk és a többi gyerek érdekében. Ha nem tetszett a szülőnek, mehetett panaszkodni bármelyik felügyeleti szervhez. Érdekes, soha nem jutott ide a dolog....) A váltóruha-kifogás is csak vicc: igen, megmagyarázom neki, hogy te most nem mehetsz ki, mert nincs ruhád. Sírni fog? Igen. Esetleg édesanyjának is szól? Igen. Talán anyuka a harmadik ilyen eset után hoz ruhát? Igen. Ha nem, mindig akad kölcsön-vagy megmaradt ruha. Ha nem, sajnos nem mehet ki. Ki vigyáz rá? Nálunk volt (nem ilyen eset miatt), aki a dadus nénivel maradt bent gyümölcsöt pucolni. Ő vigyázott rá. Ennyi. Sokszor a legegyszerűbb dolgokat is annyira fel tudják fújni, hogy ihaj!

    VálaszTörlés
  35. Jézus Úr Isten😨
    Ha beteg a gyerek nem közösségben a helye... ennyi!
    Az óvónők előtt le a kalappal! Nehéz ennyi gyerekkel, pláne amikor a szülőknek is pont annyi eszük van 😂

    VálaszTörlés
  36. Nem tudok egyetérteni a cikk fő mondanivalójával, bár részletekkel igen. Csoportösszevonás volt múlt héten a kislányomék ovijában az őszi szünet miatt, és azért nem vitték ki őket ragyogó időben, mert a gyerekek nem tudták az új jelüket. Nagyon egyszerű megoldás: összevont csoport előtt felírják maguknak, hogy melyik gyereknek mi lesz az új, ideiglenes jele, és nem a gyerektől kérdezik, de legalábbis felkészülnek, hogy esetleg elfelejti. Voltak persze más, számomra az elöbbihez hasonlóan, amolyan kis leleményességgel megoldhatónak tűnő indokok, érvek. A legtöbb hasonló kifogásra lehet megoldást találni, ahogy lentebb olvasva is láttam, sok kreatív ovónő meg is teszi. Hasonlóan néhány lentebbi hozzászólóhoz, én is úgy vélem, a kinti mozgást, és szellemi felfrissülést semmi, de semmi nem pótolhatja. Amúgy viszem a gyerekemet szabadba, amennyit csak tudom, legtöbbször utolsók vagyunk a játszotéren, vagyis nem várom, hogy az óvoda mindent megtegyen helyettem, sőt. De van, hogy a gyereknek nincs kedve már bóklászni a sötétben, és akkor igenis rosszul esik, hogy az oviban kivihették volna, ahogy említettem, némi leleményességgel legyőzve adott nehézségeket, vagy kihívásokat, de nem tették, és a gyerkőc egész este tiszta zsizsi.

    VálaszTörlés
  37. Nem tudok egyetérteni a cikk fő mondanivalójával, bár részletekkel igen. Csoportösszevonás volt múlt héten a kislányomék ovijában az őszi szünet miatt, és azért nem vitték ki őket ragyogó időben, mert a gyerekek nem tudták az új jelüket. Nagyon egyszerű megoldás: összevont csoport előtt felírják maguknak, hogy melyik gyereknek mi lesz az új, ideiglenes jele, és nem a gyerektől kérdezik, de legalábbis felkészülnek, hogy esetleg elfelejti. Voltak persze más, számomra az elöbbihez hasonlóan, amolyan kis leleményességgel megoldhatónak tűnő indokok, érvek. A legtöbb hasonló kifogásra lehet megoldást találni, ahogy lentebb olvasva is láttam, sok kreatív ovónő meg is teszi. Hasonlóan néhány lentebbi hozzászólóhoz, én is úgy vélem, a kinti mozgást, és szellemi felfrissülést semmi, de semmi nem pótolhatja. Amúgy viszem a gyerekemet szabadba, amennyit csak tudom, legtöbbször utolsók vagyunk a játszotéren, vagyis nem várom, hogy az óvoda mindent megtegyen helyettem, sőt. De van, hogy a gyereknek nincs kedve már bóklászni a sötétben, és akkor igenis rosszul esik, hogy az oviban kivihették volna, ahogy említettem, némi leleményességgel legyőzve adott nehézségeket, vagy kihívásokat, de nem tették, és a gyerkőc egész este tiszta zsizsi.

    VálaszTörlés
  38. Az unokáim olyan ovodába járnak, hogy az óvonők szinte örülnek ha beteg a gyerek és nem viszik mert a menyem gyesen van sőt állandóan megjegyzést tesznek Neki a ovónok is meg dadusok is, hogy igazán elvihetné már ebéd után a két nagyot azt nem veszik számitásba kicsit sem hogy a harmadik gyerek még csak pár hónapos és mire leviszi meg már jöhet is értük vissza fél 1 kor ebéd után. Akkor minek a gyeses kismamák gyerekeinek ovodába járni kérdem én. A kormány ne hozzon olyan határozatot, hogy kötelező az ovoda és aki nem járatja a gyereket nem kap családi pótlékot és ezek a beszolások már nagyon felháboritottak engem is mert nekem is volt gyerekem de soha nem volt ilyen a Szigeti oviba ugy látszik ez csak a lakótelepi oviba tehetik meg a dolgozok. Azt hiszem szeptemberbe a nagy unokám iskolás lesz a középsőt egy másik oviba megy a kicsike meg remélem egyáltalán nem látja ennek az ovodának a pedagógusait mert ezek kicsit sem a hivatásuknak élnek az tutti a saját szememmel láttam és amit hallottam konkréten olyan dolgozóktól az maga a borzalom nem nevezem meg de szerintem Győrbe nincs még egy ilyen ovoda ahol 4 csoport van és csak 4 ovónő van mert mindenki elmegy vagy táppénzre vagy felmond. Szoktam mondani akinek persze nem inge nem veszi magára és nem hiszem hogy nem lehetne elnéző egy anyukával az ovóda ha 2 percet késik a gyerekekkel mert ott egy csecsemő akit vinni kell magával és a 9. emeletről kell 3 gyerekkel az ovodába bumlizni hiába van közel akkor is öltöztetni kell őket télen. Nagyon szomoru vagyok hogy a 21. sz. van ilyen egy városi ovodába.

    VálaszTörlés
  39. Mind két félnek igazat adok!Lehetne itt reggelig vitatkozni,ócsárolni. Sajnos minden ember más.Nekem 3 gyermekem van,abból 2 ovis.Itt a lényeg hogy nincs két egyforma ember,sajnos igen vannak felelőtlen szülők és óvónők is!Egy óvodás csoport egy közösség,szólni kell és meg kell beszélni a dolgokat ha valami nem tetszik,de nem egyszerre bunkózni mint ahogy azt nagyon sokan teszik,hanem figyelembe venni hogy senkinek sem könnyű, mindenkinek meg van a saját problémája!Itt a gyerek a lényeg,egy igazi szülő sok mindent képes feláldózni a gyermekért,hangsúlyozom egy igazi szülő, sajnos sok az őnközpontú ember,bedobom a gyereket az óvodába aztán kész (akiben persze annyi nincs,hogy időben bevigye, mert szegény gyerek arra ér be, hogy pakolják el a tízórait,és lehet h semmit nem evett reggel óta)És sajnos vannak olyan óvónők is akik nem azt csinálják amit kéne,vagy vágják a pofákat ha meg kell mozdulni mert pl a gyerek nem éri el a könyvet. Nem véletlenül van szülöi értekezlet,ahol elmondja az óvónők a kérdéseiket, é s ahol a szülő is fel szólalhat!Legyünk már figyelemmel egymás iránt!Hiszen a gyerek olyan lesz amit a szülőktől lát!

    VálaszTörlés
  40. ez a héten történt a mi ovinkba

    mikor kimentek az udvarra nem adták rá a lányomra a bélelt nadrágot mert megkérdezték tőle hogy van e és ő azt válaszolta hogy nincs

    ezért egy vékony piusomanadrágban vittek ki az udvarra minusz 3 fokban!
    mert nem voltak képesek belenézni a vállfászsákjába
    és mikor számonkértem még azt is beismerték h9gy csak miután bejöttek az udvarról akkor vették észre hogy ott a bélelt nadrágja!

    az óvónőknek az is feladatuk hogy vigyázzanak a gyerek egészségére míg az óvodában tartózkodik a gyerek az ő felelőségük!!!!!
    most meg itthon van a lányom betegen!
    és az orvos is megmondta hogy nem vírusos megbetegedés

    na erre mi a válasz?
    várom!
    én vagyok a felelőtlen mikor ott se voltam és mindig mindene meg van a gyerekemnek?

    VálaszTörlés